És ki más rendezné azt, mint az egyik legnagyobb név a szakmában, Sophie Muller? Ő ugyanis nemcsak, hogy már lassan két évtizede számít nagyágyúnak, de számos videót rendezett Sadénak is, a nyolcvanas évek végétől kezdve. Muller (aki olyan híres klipeket is jegyzett, mint a Song 2 vagy a Mr. Brightside) az utóbbi időkben azonban jobbára csak generikus sztárklipeket rendez, úgyhogy ritkán is foglalkozunk alkotásaival a rovatban, és Sade új klipje sem győz meg bennünket az ellenkezőjéről. Unalmas, szükségtelen koreográfiával és elcsépelt képekkel veszi körbe szegény Sadét, aki szintén nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel.

Legutóbbi lemeze nem szólt olyan nagyot Rihannának, és ezen nincs is mit csodálkozni, ha csak olyan kislemezdalokra futja, mint a Hard, ami bizony nemigen lesz a tél slágere, hiába mérgelődik benne Young Jeezy is. Persze egy ütős klippel megtámogatva fordulhatna a kocka!

A Hardot a mainstream amerikai r&b/hiphop színtér új klipkirálynője, Melina Matsoukas rendezte, és a szám témájának megfelelően keményre vette a figurát, annyira, hogy Rihannát háborúba küldte. Van minden, ami kell: tank, pirotechnika és válaszolgató tengerészgyalogosok, és persze egy dögös Rihanna. Hogy miért ez a military téma, azt nem érdemes firtatni, nyilván azért, mert jól néz ki és kész.

A tavalyi év legbotrányosabbnak szánt videoklipje egyértelműen a Rammstein Pussy-ja volt, köszönhetően a pornográf jeleneteknek. Hogy aztán olyan hatalmas ügy nem kerekedett ebből, az más kérdés, de ugye egyrészt ma már senki nem lepődik meg semmin, másrészt kisebbségbe szorultak azok, akik tévén néznek klipeket, úgyhogy akit nem érdekelt, az jó eséllyel el is tudta kerülni a találkozást azzal a klippel.

Bár az Ich Tu Dir Weh klipjét ugyanúgy Jonas Åkerlund rendezte, mint a Pussy-t, itt nincs semmi botrányos, ha csak a Till Lindemann szájából világító fényt nem tekintjük annak. A Rammstein azt csinálja, amiért sokan szeretik: teátrális körülmények között zúz a színpadon, a szokásos kis kikacsintással és Åkerlund sajátos látásmódjával megfejelve.

Az Animal Collective videoklipjei eddig közel sem vívtak ki maguknak olyan megbecsülést, mint a lemezek, bár igaz, ami igaz, az AnCo sosem volt az a tipikus "klipes" zenekar. Most a Merriweather Post Pavilionról az egyik legjobb szám, amire speciel tényleg illik, amit lelkes kritikusunk írt még egy éve a lemezről: ösztönös boldogságroham.

Most Jack Kubizne kapta a nem könnyű feladatot, hogy egy hatperces számhoz készítsen klipet, és ugyan a közepén levő hosszú, animációs résznél erős ingert éreztem arra, hogy leállítsam, a színekben és pszichedelikus képekben tobzódó videó legalább annyira elszállt, mint maga a szám, és ezt nem könnyű elérni. Azért remélhetőleg a klipben szereplő gyermekek nem kaptak semmilyen tablettát a klip előtt!